Krakkó (hivatalos neve Krakkó királyi fővárosa) Lengyelország egyik legrégebbi és legszebb városa. A város a Visztula bal partján található, és a Kis -Lengyelország vajdaság közigazgatási központja.
A modern Krakkó története egy kis településsel kezdődik, amely a híres Wawel-dombon létezett, ahogy a történészek feltételezik, már a 6-7. A város alapítója Krakus lengyel herceg, aki a helyi legenda szerint legyőzött egy gonosz sárkányt, aki a Wawel lábánál lévő barlangban élt, és terrorizálta a környék lakóit (bár több verzió is létezik arról, hogy ki ölte meg a sárkány a lengyel folklórban, és Krakus csak egy közülük).
Középkorú
Krakkó első írásos emléke 965 -ből származik. Ebben az időszakban a város már a régió egyik vezető kereskedelmi központja volt, és I. Boleslav bohémiai herceg irányította. 990 körül Krakkó I. Mieszko lengyel herceg (a Lengyel Királyság alapítója a Piast -dinasztia). 1000 -ben a város püspöki státuszt kapott, 1038 -ban Lengyelország fővárosa és a lengyel királyok fő rezidenciája lett.
1241-ben, a mongol-tatár invázió idején a város szinte teljesen elpusztult. 1257 -re Krakkót helyreállították és felruházták a Magdeburgi Törvénnyel, ezáltal számos jelentős jogot és kiváltságot kapott, és ennek következtében új lehetőségeket és kilátásokat. 1259 -ben Krakkó ismét túlélte a mongolok támadását, aminek következtében megsemmisült, de meglehetősen gyorsan felépült. A mongolok harmadik támadását 1287 -ben (ekkor a város már jól megerősítette) sikeresen visszaverték.
A város növekedését és jólétét a 14. században nagyban elősegítette III. Kázmér lengyel király. 1364 -ben III. Kázmér rendelete alapján megalakult a Krakkói Akadémia (ma a Jagelló Egyetem az egyik legrégebbi Európában). 1370 -ben Krakkó a Hanza Szövetség tagja lett, ami kétségkívül a legkedvezőbb hatással volt a kézművesség és a kereskedelem fejlődésére.
Miután a Lengyel Királyság és a Litván Nagyhercegség között 1385-ben létrejött az ún. tovább fejlődik és gyorsan növekszik. A 15. század végére Krakkó, az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb európai hatalom virágzó fővárosa, a tudomány és a művészet fontos központjává is vált. A Jagelló-dinasztia korszaka (1385-1572) „aranykorként” lépett be Krakkó történetébe. A 16. század végére Krakkó jelentősége fokozatosan csökkent, és 1596 -ban a város tulajdonképpen a főváros és a királyi rezidencia státuszát adta át Varsónak, ugyanakkor a koronázás és az uralkodók nyughelye maradt.
Új idő
Krakkó az általános instabilitás, a katonai konfliktusok és a pestisjárványok fényében is rendkívül viharosnak tűnt. A Lengyel-Litván Nemzetközösség 1795-ös harmadik felosztása után Krakkó osztrák ellenőrzés alá került, majd 1809-ben Napóleon elfoglalta és a Varsói Hercegség része lett. 1815 -ben a bécsi kongresszus döntésével Krakkót „szabad városnak” nyilvánították, de már 1846 -ban visszatért osztrák ellenőrzés alá, mint a Krakkói Nagyhercegség közigazgatási központja. Az osztrák kormány meglehetősen hűséges volt, és hamarosan aktívan fejlődő Krakkó lett a lengyel kultúra újjáéledésének központja. A 19. század végére és a 20. század elejére a várost vízellátó rendszerekkel látták el és villamosították. 1910-1915-ben. Krakkó és a környező külvárosok egyetlen közigazgatási egységgé - Nagy -Krakkóvá - egyesültek. Az első világháború végén, a Versailles -i Szerződés (1919) aláírása következtében Krakkó városa ismét Lengyelország részévé vált.
1939. szeptember 1 -jén Lengyelország elleni támadással kezdődött a második világháború, szeptember 6 -án a német csapatok bevonultak Krakkóba. A várost csak 1945 januárjában szabadították fel. A több mint ötéves megszállás ellenére Krakkó Varsóval ellentétben gyakorlatilag nem pusztult el, sok szép építészeti emléket őrzött meg a mai napig.
Ma Krakkó az ország fontos gazdasági, tudományos és kulturális központja, valamint Európa egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. Krakkó történelmi központja az UNESCO Világörökség része.
