A Sztavropol területén ez a város a leghíresebb üdülőhely. Másrészt Pjatigorszk története emlékkönyvében az egyik legszomorúbb történetet őrzi, amely az orosz irodalomhoz kapcsolódik. Ebben a városban halt meg a zseniális költő, Mihail Lermontov egy párbajban.
Ősi Pyatigorye
Ha röviden áttekintjük Pjatigorszk történetét, több fontos korszakot lehet megkülönböztetni. Az első az ősi időkre vonatkozik, a helyi területek első lakóival kapcsolatos, majd a település fejlődését az Orosz Birodalom részeként, a szovjet időszakot és a város életének modern szakaszát tekinthetjük.
A modern Pjatigorszk területén és környékén található régészeti leletek azt jelzik, hogy az emberek már az ókor óta itt telepedtek le. Sőt, a lakóhely megválasztását ők határozták meg kizárólag az ásványi források közelségétől, amelynek előnyeit már az ókorban is fel lehetett mérni.
Érdekes, hogy a város modern neve megtalálható az 1334-ből származó írott forrásokban: egy arab utazó ír Bish-dag („öt hegy”) környékéről. Voltak oldalak Pjatigorszk történetében, amikor a keleti vendégek messze nem érkeztek békés célokhoz. Tehát a térségnek esélye volt egy időben a nagy Arany Horda részévé válni.
Aztán eljött az orosz állammal való kapcsolatteremtés időszaka. A Kaukázus területeinek aktív fejlődése I. Péter korában kezdődött. A fő cél a gyógyászatos ásványi források keresése, ebben az időszakban a földeket Oroszországhoz csatolták: Kabarda egy része és Pyatigorye nagy része - 1774; Nagy Kabarda és a Kuban jobb partja - 1781 -ben. Új időszak kezdődik ezen országok történetében, amelyek az Orosz Birodalomhoz kapcsolódnak.
Mashuk -hegy és forrásai
Hivatalosan Pjatigorsk alapításának évét 1780 -nak tekintik, amikor megkezdődött a Konstantinogorszki erőd megalapítása. Az erőd fő lakói, katonák ásványi forrásokat fedeztek fel, amelyek jótékony hatással voltak az egészségre. Az erőd közelében egy település alakult ki, ahol katonák maradtak, akiknek szolgálati ideje véget ért.
A 19. század elején Pjatigorsk számára a jólét korszaka kezdődött: először az ásványi források vizének kémiai vizsgálatát végezték el, másodszor pedig I. Sándor írta alá a híres Rescript -et, egy dokumentumot, amely szerint e területek jelentősége és felismerték az aktív fejlődésük és fejlesztésük szükségességét.
